Mi van velem

Már megint nem írtam jó sokáig, valamiért szinte minden posztom így kellene, hogy kezdődjön…

Igazából tényleg olyan lettem, mint egy jó háziasszony, azzal a különbséggel, hogy a háztartás vezetése mellett azér még dolgozom is, de a hétvégéim gyakorlatilag kizárólag főzéssel, takarítással, mosogatással, mosással telnek. Nem panaszkodom persze, csak tényként írom.

Mostanában foglalkoztat annak a gondolata, hogy hogyan kéne a szobámat valamilyen szinten rendezetté, letisztulttá tenni, egyszerűen nem látom át a káoszt, nem tetszik. Nagyon zavar a rengeteg felhalmozott ruha, amivel még nem is lenne baj, az a probléma, hogy egyszerűen nincs alkalom használni őket, de ugyanez elmondható cipőkre, táskákra. Fáj a szívem azokért a kiváló minőségű, szuper cuccokért, amik nem kapnak elég teret az éleetmben, például a nyári ruhák, amiket szinte egyáltalán nem volt alkalmam hordani, ugyanis idén még annyi nyár sem volt Londonban, mint tavaly. Talán összesen ha két hétig volt nyári jellegű időjárás… Ugyanez a cipőkkel, az elegáns magassarkúim talán évi 1-2x kapnak lehetőséget tündökölni, ami igazán szomorú.

Mielőtt elfelejtem, ami még történt: augusztusban az első évfordulónkat ünnepeltük. Étterembe mentünk, sztéket ettünk, és nem mondom, hogy szívesen élném így a mindennapjaim, de azért érdekes tapasztalat volt. Jobban szeretem az átlagos hétköznapjainkat együtt, mint az ilyen túlságosan agyontervezett programokat. Ha nem az évforduló lett volna, és nem lett volna lefoglalva a hely, biztosan inkább ágyban töltöttem volna a napot, ugyanis előtte való éjjel semmit sem sikerült aludnom így nagyon kimerült voltam egész nap, ami visszavett az ünnep élvezhetőségéből. Mindenesetre aki esetleg érdeklődik, a kapcsolatunk továbbra is kiválóan működik, gyakorlatilag vitáink sincsenek, néhány hisztimtől eltekintve, vagy az övétől.

A munkahelyemmel kapcsolatban annyit, hogy minél tovább dolgozom itt, annál jobban eszmélek rá arra, hogy mennyire működik ez a hely a professzionalitást meg sem közelítő szinten. A nem egyenlő bánásmód hihetetlen szinteket ér el, vicc kategória az egész. Azt pedig már most megfogadtam, ha egy napon új munka után nézek, az első kérdésem az lesz, hogy hány szabadnap jár egy évben a munkavállalóknak, ugyanis ha még egyszer 18 napot ajánlanak egy évre, akkor hazasétálok bármilyen állásinterjúról. Kérem a 28 napomat, ami megillet. Sóher, szarrágó hely, akik levonják a bank holidayeket és a karácsonyi zárvatartást, egyszerűen felháborító az egész rendszer és 18 nap semmire sem elég… Semmire.

Reklámok
This entry was posted on 2017. szeptember 23.. Bookmark the permalink.