Koreai kozmetikumok

IMG_20170301_135139_HDR

Megfogalmazódott bennem egy igen negatív poszt gondolata, de mivel szeretnék valamiféle egyensúlyt fenntartani, ezért most inkább egy könnyed ajánlóval jövök.

Előző hónapban ellenőriztem a bankszámlám hogylétét, és mivel kedvező adatokat mutatott, így megleptem magam néhány új koreai cukisággal, amire régóta vágytam. Sajnos rengeteg dolog van, amire régóta vágyom, így próbálom leginkább a valós igényeimhez kialakítani, hogy mire is ruházzak be. Különösen azt szeretem, hogy mindig kapok néhány tesztert a rendeléseim mellé, ami egyébként hasznos, sokan nem használják a tesztereket, ami számomra érthetetlen, én pl. így találtam rá a bolygó legjobb BB krémére (számomra), és amióta rátaláltam, az alapozót teljesen el is hagytam, mert ez a krém mindent megad, amire az arcom kinézetével kapcsolatban vágyom. Mutatom is miről beszélek:

512wv4ecbqlFőleg olyanoknak ajánlom, akik a szép fehér bőr megtartásán, fokozásán dolgoznak. Egyébként szemmel látható, mennyit fehéredett a bőröm, amióta koreai krémeket használok, a korábbi BB krémem és alapozóm, ami passzolt a színemhez, mára már nagyon távol van tőlem. Na de nézzük a három terméket, ami miatt a bejegyzés született.

  1. Purin Peach Pact

IMG_20170301_135224_HDRSzerintem a neve így elsőre elég megtévesztő, mert a “peach” szó miatt én arra gondoltam, hogy esetleg ez egy pirosító, vagy akármi más, ami az arc üde színezéséhez köthető. Egészen a bejegyzéseim kezdetéig próbáltam rájönni, mihez is köthető az elnevezés, majd egy bejegyzésben ráleltem, hogy állítólag barack illata van. Teszteltem. Valóban. Bár szerintem ez valahol pont egy teljesen lényegtelen információ egy púderrel kapcsolatban, de mindegy, tudom én, hogy a koreaiak adnak a részletekre, szóval jelentem, tényleg barack illatú. Igazából azért vettem meg, mert kifogyóban van a MAC púder, amit egyébként használok, és kíváncsi voltam lenne-e valamilyen olcsóbb alternatíva, mert most igazán nincs kedvem nagyobb összeget kiadni púderre. Örömmel tapasztaltam, hogy a Jigglypuff képével ellátott kisIMG_20170301_135242_HDR púder szépen teszi a dolgát, Tony Moly és a Pokémon közös szerelemgyereke nem okoztak csalódást számomra. Összességében elégedett vagyok, a világosabbik kiadása jól passzol a bőröm színéhez, úgy vélem, érdemes kipróbálni. Az egyetlen aggodalmam, ami miatt napokig halogattam a kipróbálását, az Jigglypuff képe a púderben, mert egyszerűen fáj a szívem az ilyen gyönyörű műalkotásokat elrondítani. Hát most mondjátok meg, nem tündéri??? *-*

2. Rilakkuma x A’PIEU pirosító

IMG_20170301_135344_HDREzzel a pirosítóval nem vettem zsákbamacskát, mert már van egy ugyanilyen márkájú pirosítóm más színárnyalatban, szóval ezt a vásárlást régóta terveztem, mert annyira megszerettem ezt a formulát, hogy szerettem volna más színben is kipróbálni. Bár képen kicsit rózsaszínesebbnek tűnt, élőben őszintén szerintem inkább lilás-rózsaszín, és meglepő módon nem annyira erős a színe, mint a barack árnyalatnak, amit korábban megvettem. Ettől függetlenül nagyon szeretem ezt is, könnyű felvinni a kis szivaccsal, ami a dobozban található, szépen eloszlik és egész hosszan fenn is marad. Korábban már próbálkoztam más koreai pirosítóval, egy Holika Holika van még a birtokomban, de az annyira nem fogott meg, amit szó szerint is lehet venni, mert erőszakosan kell ütnöm az ecsetet a fejemhez, hogy bármi látszata legyen, és néha csak munkában, más fényviszonyban jövök rá, hogy annyit pirosított rajtam, hogy még mindig pont úgy nézek ki, mint egy zombi jobb napjain. Egyébként még egy szót a csomagolásról, az hagyján, hogy imádom a dizájnt, fantasztikusan aranyos a szivacs is, de ráadásul nagyon erős, jó minőségű, amit nem félnék bedobni a táskámba, ellenben a Purin Peach Pact dobozkájával, ami kicsit olcsó műanyag hatású. De hát nem lehet minden tökéletes ugyebár.

3. Pokémon kézkrém

Nehéz volt a választás, de végül is a Bulbasaur kézkrémet rendeltem meg, az állítólag zöldtea illatával, amiben egyébként van némi igazság, bár ha nem lenne ráírva, szerintem nem igazán jöttem volna rá. Valóban van egy friss, üde illata, de kicsit emlékeztet anyukám átlagos arckrém-kézkrém, akármi illatára, nem tudom felidézni egyértelműen, de a lényeg, hogy nincs annyira elképesztően egyedi illata, mint ahogy elképzeltem és ahogy vártam. Ez nem negatívum, mert egyébként kellemes, és szép puhává varázsolja a kezeim. Mondjuk tudni kell rólam, hogy az ekcémám miatt az elmúlt sok-sok életévemben nem használtam ilyen jellegű kézkrémeket, testápolókat és egyéb agyon illatosított kozmetikumokat, és még most is igyekszem csínján bánni az ilyesmivel, de azt meg kell vallani, hogy egy Pokémonos kézkrémet igazán kár lett volna kihagyni.

tm_220_d

Mutatok egy képet a variációkról, ha esetleg bárkinek kedve támadna hozzá. Személy szerint nekem karakterre Eevee a kedvencem, és ha nem olvasom el, milyen illatúak, akkor biztosan azt rendeltem volna, de a púder illat nem győzött meg túlságosan. Jigglypuff és Pikachu is erősen benne voltak a pakliban, de a púder mellé nem akartam még egy Jigglypuff dolgot rendelni, valami különbözőre vágytam, na de Pikachu meg annyira elterjedt, hogy emiatt döntöttem végül Bulbasaur mellett. Ha esetleg elfogy egy nap, kipróbálnám Charmandert, mert kíváncsi vagyok mennyire lehet grapefruit illata.

Nos, ennyit a koreai mini-bevásárlásomról ma. Az összes termék könnyedén elérhető ebayen, ha szeretnétek rendelni, vagy úgy egyébként bármiféle koreai csoda dolgot. Olvasgassatok visszajelzéseket, nekem általában sokat segítenek a választásban. Ha van bármilyen tapasztalatotok, ajánlatotok koreai termékekkel kapcsolatban, bátran osszátok meg komment formájában.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s