Meglepetés

Ismeritek azokat a jeleneteket a filmekben, amikor valaki belép a lakásba, felkapcsolódik a villany, és mindenki azt ordítja: “MEGLEPETÉÉÉÉS!”?

Na, ilyen nem történt. Viszont mindig is gondolkodtam rajta, milyen érzés lehet, mennyire érezném magam kínosan – hiszen bármilyen meglepő, én egyáltalán nem szeretek a középpontban lenni. Korábban volt már részem meglepetésben, amikor egy eltervezett születésnapi ünneplésre voltak hivatalosak a barátaim, kis tortázással, ajándékozással egybekötve, és Zsuzsi előre kitervelten feldíszítette szépen a szobám, amíg nem voltam otthon, viszont olyan, hogy az egész ünneplésről mit sem sejtettem, még soha nem volt. Tegnapig.

Mivel a születésnapom csak szombaton lesz, így természetesen nem is számítottam rá. Még akkor sem esett le semmi, amikor az egyik sorvezető – Jadvyga – néha-néha félrehívta a Vivit egy kis beszélgetésre, gondoltam csak az ajándékról beszélnek, az egyértelmű volt számomra, hogy ajándékot fogok kapni. Aztán tegnap, szünet előtt kb 15 perccel a kedves párkapcsolatom kitalálta, hogy menjünk fel az emeletre dobozokért, mert már alig van idő szünetig, úgyhogy töltsünk egy kis habiszti időt odafenn, hogy aztán mehessünk szünetre… Ez egész validnak tűnt. Aztán az sem esett le, hogy miért jönnek fel emberek az emeletre, és keresnek engem, vagy hogy Yinka miért nem enged lemenni, mikor egyértelműen nem tölthetek fenn 15 percet anélkül, hogy közben az embereimnek megmondanám, mi is a dolguk odalenn… De betudtam annak, hogy néha megbolondul, biztos ez is csak egy alkalom azok közül.

Mikor már 3:54 volt, elegem lett a kényszerítéséből és elindultam lefelé, hogy szünetre menjek. Jadvygáékkal sétáltam lefelé, és már messziről megláttam a konyha üvegén át, hogy teljes átverés áldozata lettem.

Tudjátok, sokszor érzem azt, hogy rossz helyen vagyok, hogy az embereket nem érdekli semmi, csak önmaguk, de egy-egy ilyen szép pillanatban ez a néhány kolléganőm, akiket mára már barátnőmnek nevezhetek, megmutatják, hogy nem érdemes feladni, hogy törődnek velem, és szeretnének felvidítani a legrosszabb napjaimon. Úgyhogy köszönöm nekik. (Ja, és nyilván nem lettem 18. De mindenki tudja, hogy örökké fiatal vagyok, és bár a forever 16-on öregítettek egy kicsit, de így is megfelel. :D)

img_jo49wximg_20170302_065017_hdr

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s