Valami meghibásodott

Vegyük komolyra a szót. Mi a jóisten történt ezzel a világgal? Mi történik az emberiséggel? Ti nem érzitek, hogy egyszerűen valami elromlott ebben az emberiségnek nevezett gépezetben, és senki sem törődik azzal, hogy rosszul működik?

Mielőtt belekezdek, muszáj elmondanom, hogy hosszú-hosszú napok óta konstans depresszió uralkodik rajtam. Sokat sírtam, kiabáltam, hisztiztem, ajtót csapkodtam, és még bele is vertem egyet, aminek köszönhetően kék-zöld-lila foltos a kezem. A tapsvihar szóljon nekem! Valahogy az utóbbi napokban ami rossz, minden megtörtént velem. Nem akarom részletezni, de mind munkában, mind magánéletben, mind fizikai szerencsétlenségeket illetően, minden. Egyszerűen elkezdtem azt érezni, hogy az élet gyűlöl engem, és ez az élet kölcsönös. Szóval nem fogok álszenteskedni. Szarul vagyok, agresszió-kezelési problémáim vannak, sokszor egyáltalán nem bírok már embereket és viselkedésformákat tolerálni. Szóval ez van most, ezért kell leírnom, mit is gondolok.

Amikor gyerek voltam, a korosztályok szépen elkülönültek egymástól, én voltam a gyerek, aki összekoszolta magát a játszótéren, aki nevetett, játszott, csínytevéseket hajtott végre, lázadt a felnőttek ellen, és vágyta a kamasz életet, mert úgy gondoltam, nekik már több szabadság jutott. Aztán ott voltak azok a bizonyos tinédzserek, akik tovább kimaradhattak otthonról, akik már kezdetleges párkapcsolatban bontogatták a szárnyaikat, a jövőjükön gondolkodtak. És ott voltak a felnőttek, akik mindig okosabbak voltak nálunk, akik reálisan látták a helyzetet, akik igazságosak voltak és szigorúak. Ezek a korosztályok közötti határok és különbségek mára szó szerint MEGSZŰNTEK. Mondjátok kérlek, ha nincs igazam, mondjátok, ha csak én vagyok körülvéve teljes mértékben szellemileg alulmaradott felnőttekkel, akkor talán megnyugszom, hogy még van remény, csak valahogy én keveredtem távol a valid társadalomtól, és szorultam ki egy olyan réteg közé, ahová a viselkedés-zavaros embereket gyűjtik, akiknek halvány fogalmuk nincs semmiről, amit x évesen tenni kéne.

A gyerekek ma már nem gyerekek, a tizenévesek már kiégnek, a felnőttek meg úgy viselkednek, mint akik még mindig a gimiben vannak. Mivel utóbbi korosztállyal érintkezek többnyire, így ezzel van a legnagyobb problémám. Vegyük alapul a munkahelyem, ahol az emberek 18 és 55 év közötti csoportba  tartoznak. 18-tól nagyjából 30-ig a hímnemű dolgozók mást sem csinálnak, mint megpróbálják egymást túllicitálni, kinek van a legtöbb élettapasztalata, ki tud jobban vezetni, kinek jobb az autója, ki jobb az ágyban (hogy az istenbe bizonyítanák ezt be?), ki a jobb munkaerő… Az egymás megalázása, kinevetése folyamatos tényező. A nők megszégyenítése szintén. Életemben nem hallottam még férfiakat ilyen mocskosul beszélni a nőkről, mint amióta ennyi fiatal férfi társaságában dolgozom. Egyszerűen vérlázító hallgatni, ahogyan az egoista kis pocsolyájukban dagonyáznak, miközben lealacsonyítóan nyilatkoznak rólunk, akik majd mindent megadunk nekik, akik kimossuk a ‘szaros’ alsónadrágjukat és az asztalra tesszük a vacsorájukat. Azt hiszem, mindenki, aki már megtalálta a párját, szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem ebből a szingli csőcselékből kell válogatnia.

Ha probléma adódik, és esetleg szóvá van téve, egy pillanatig sem gondolkodik el senki a saját felelősségén, sem azon, hogy talán van igazság a hallottakban. Kizárólag a sértődés az opció, a munka nem megfelelő módon való elvégzése, az utasítások figyelmen kívül hagyása. Csoportvezető vagyok, NEM pedig tanár a kisegítő iskolában. Ezeknek az embereknek elképzelésük sincs arról, hogy mi a különbség az iskola és a munkahely között. Ők csak annyit értenek, hogy bemennek egy épületbe, amiért valaki havonta pénzt utal a bankszámlájukra. Hogy azért a pénzért minőségi szinten kéne megdolgozni? Áhh. Mikre gondolunk… Sokkal egyszerűbb 20 perceket a vécén tölteni, amíg mások megszakadnak amiatt, hogy ezeket az embereket helyettesíteni kell, esetleg fel-alá sétálni, vagy lassan dolgozni, amivel várakozásra kényszerítik azokat, akik netán még aznap szeretnének hazamenni.

Az idősebbek talán még rosszabbak, mint a fiatalok. Azt a hangnemet, ahogy beszélnek, sőt, kiabálnak egymással, amikor valami nem tetszik számukra, nem tudom elengedni a fülem mellett. Egyesek állandóan keresik a nálunk “gyengébbeket”, akiken megpróbálhatnak uralkodni egy olyan helyzetben, amiben egyébként a cég hierarchiájában teljes mértékben egy szinten elhelyezkedő emberekről van szó. Kiszagolják a gyengeséget, és igyekeznek minden alkalmat kihasználni a fölényes, lenéző, megalázó viselkedésre. Lekicsinylő megjegyzéseket tesznek egymás munkaképességére, teljesen elfogadhatatlan jelzőkkel illetik egymást. Ahelyett, hogy a problémáikat megbeszélnék, és felülemelkednének rajta, csapkodva dolgoznak, nem szólnak egymáshoz, és kérik a pozíciójuk leváltását.

Csoportvezetőként iszonyú nehéz egy olyan környezetben mindenkit “boldoggá” tenni, ahol egy 12 fős társaságban kell megtalálnom a “párokat” a közös munkára. A folyamatos drámázás kezd az agyamra menni, néha annyira felidegesít az a gyerekesség, ahogyan az emberek kezelik az élet adta helyzeteket, hogy csak megszabadulok az egyenruhámtól és bezárkózom a vécébe néhány percre, mielőtt felgyújtom az egész céget. Sokszor azt érzem, hogy bele fogok őrülni. Talán már bele is őrültem. Hová lettek az okos, igazságos felnőttek? Hogyan jött létre ez a teljesen abnormális társadalom, ahol az emberek nincsenek tekintettel egymásra?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s