december 14. – szombat – Animekarácsony

Úgy döntöttem, hogy két bejegyzést fogok csinálni, külön a két napról, mert a vasárnapi Secret Santa képeket még nem válogattam ki. Viszont mivel ma is elég sok dolgom van, lehet, hogy nem lesz időm, úgyhogy először mesélem és mutatom az Animekarácsonyos dolgokat.^^ Reggel alig bírtam készülődni, mert a sminkemen nevettem nagyon sokáig. Sokat gondolkodtam rajta, hogy őzes sminket készítsek-e, vagy sima cuki lány legyek szarvakkal, de végül is az őzes smink mellett döntöttem. Előző nap készítettem egy próbasminket, műszempilla és lencse nélkül, nem nyűgözött le túlzottan, de gondoltam hátha reggel megszáll az ihlet, és jó lesz. És végül is tényleg sokkal jobb lett, mint a próba, de mivel még soha nem csináltam magamnak semmiféle ilyen “állatos” sminket, ezért viccesnek találtam, és fura volt, szóval nevettem magamon. Ami meglepő volt, hogy mindenki odavolt értem, hogy jaj milyen aranyos, sőt, a hangulatom is jobbnak látták, úgy látszik, hogy ha az ember egy őz, akkor az emberek máshogy állnak hozzá. Gábortól még azt a bókot is megkaptam, hogy: “most nincs olyan köcsög fejed”…:D Jó volt őznek lenni.

Szokásos dolgok persze megtörténtek, “jó a cosplayed”, “jó a jelmezed”, “melyik animéből vagy?”… De ezeket már szinte megszoktam, és néha egész kedvesen tudok reagálni. Szóval fejlődök. Meg mostanában amúgy is átjár karácsony szelleme, és általában jó hangulatban vagyok tényleg, készülgetek az ajándékokkal, ilyenkor mindenkit szeretek és mindenkit meg akarok ajándékozni, csak hogy hátha örömet szerezhetek. Mondjuk ez kb. minden karácsonykor így van, és az évek alatt arra is rájöttem, hogy sokkal jobban szeretek ajándékot adni, mint kapni. És jobban izgulok amiatt, hogy másnak tetszik-e, amit kap, mint amiatt, hogy vajon én mit kapok. Persze ettől függetlenül én is nagyon örültem az ajándékoknak, és volt, amin meg is lepődtem, na de erről majd a Secret Santa posztban írok…:D

Amikor reggel odaértünk Animekarácsonyra, és megláttuk a helyet, amit kaptunk, nem voltunk maradéktalanul elégedettek, ugyanis a szerencsésebbeknek a színpad, vagy a tömeg felé nézett az asztala, a miénk pedig a fal felé…:D Úgyhogy egész  nap egy csúnya falat bámultunk. És reménykedtünk, hogy majd azért odajönnek az emberek, mert ott a vécé. De természetesen a vécé rossz volt… Úgyhogy még ez sem jött össze. De meglepő módon kb. 5x annyit kerestünk, mint a tavalyi Animekarácsonyon, szóval teljesen 100%-ig elégedett vagyok. És most egész sok színpadi szereplést megnéztem, pl. Elyét és a ParaPara fellépést is.^^ Nagyon sok kép készült rólam, de most kettőt mutatok, egy közelit és egy távolit, hogy lássátok, miről is volt szó… Meg egy közöset Zsuzsival.:D

miciszarvas

mici2

mucis

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s