nem az én napom

Ez a nap olyan fos, már reggel föl voltam idegesítve. Egyrészt teljesen egyértelmű kérdést feltéve Japonicának, már megint sikerült visszakérdeznie orbitális baromságot… Azután egy reakció szintén nem tetszett. Majd két embert még az ismerőseim közül is száműztem. Ráadásul múlt hét szombaton kifizettem valamit, amivel megajándékoztam magam, mert eladtam a Milky-chan szoknyát, megkaptam a fizetést, és a Japonicától is visszakaptam egy rakás pénzt, úgyhogy emiatt megengedtem magamnak egy nagyobb kiadást… Viszont a lánynak az egész hét nem volt elég arra, hogy feladja. Úgyhogy ma kedvesen írtam neki egy üzenetet, hogy ESETLEG meg tudná-e mondani, hogy mikor adja fel, mert már very excited vagyok, de igazából very kurva ideges vagyok, szóval… Sebaj.

De legalább megjött két ebay-es csomagom, éljen. Na meg tegnap az új parókám is, ami gyönyörű! Elég finnyás vagyok paróka téren, de van pár gyönyörű L-email-es paresz, mint például ez a barna rhapsody, amit vettem. Annyi haj van benne, hogy az valami brutális.

Kép:

Ja igen, mogyoróbarna bakancsot is vettem télre, ami belül tiszta szőrmés, még a talpam alatt is. És még olcsó is volt. Szóval ezek miatt azért van egy kis boldogság, csak a feszültség nem kéne… De hát ügyes gyerek vagyok én, törléssel megoldok mindent.

Megint sűrű napok következnek, pedig én úgy utálom a sűrű napokat:C Na de végül is nézzük a jó oldalát, ha elmegyek itthonról, felvehetem az új bakancsom, ami meg legalább jó dolog. Az más kérdés, hogy már egyáltalán nem szeretek ebben az országban az utcán közlekedni, főleg sötétedés után. Bár lehet, hogy mindig utálok. Itthon tiszta nyugodalom van, ez való nekem.

Gondolkodom, hogy facebook-on kéne csinálnom valami privát csoportot, amiben csak a legközelebbi ismerőseim vannak, és úgy megosztani bármit, hogy csak ők lássák. De olyan lusta vagyok mindenhez. :C

Reklámok

4 thoughts on “nem az én napom

  1. A legegyszerűbb megoldás hozzáadni a close friends listához az embereket és beállítani posztolásnál, hogy csak ők lássák.

  2. ha azt mondom, hogy az én hajam alapból ilyen?!? :D csak sötétebb… én nem nagyon szeretem… teljesen úgy néz ki az eredeti hajam, mint a pareszrajtad a képen :P

    • Mindenkinek olyan kell, amilyen nincs neki. Az ember azért vásárol parókákat, mert olyanja nincs, mint a paróka. Van kb. 8 parókám, és nyilván a nagy részük olyan, amilyen megtalálható valamilyen emberen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s