nincs

EPSON DSC PictureFurcsa állapotban vagyok mostanában. Nem szoktam magamról írni már, igyekszem csak az érdeklődési körömre szorítkozni a blogom tekintetében, mert nem szeretném, ha a negatív emberek visszaszoknának ide, de most valahogy úgy érzem, hogy ki kell írnom magamból dolgokat.

Nem titok, hogy júliusban átvettem a diplomám, ahogyan az sem, hogy soha nem érdeklődtem az andragógia iránt. Igazából nem éreztem úgy, hogy bármelyik szak megfelelő lenne számomra, ahogyan nemrég azt sem éreztem, hogy bármilyen munkakört képes lennék betölteni. Mármint nem a képességeim miatt, hanem úgy lelki szinteken, mert egyszerűen nem tudok olyan munkát végezni, amit gyűlölök, és a legtöbb munkával szerintem ez így lenne. Nehéz eset vagyok. Főleg, hogy igazából csak ebben az országban nem szerettem volna semmiképp utálatos munkát vállalni, mert hamár szar munka jut itthon, akkor szar munkát inkább vállalnék külföldön. Úgy voltam vele, hogy decemberig adok esélyt magamnak, addig gyűjtögetem a pénzt (az ékszerezésből), és ha nem jön velem szembe álmaim munkája, vagy legalábbis egy olyan munka, ami kiegészítené a mindennapjaimat, akkor lelépek az országból, és kipróbálom magam külföldön legalább egy évig. Félreértés ne essék, nem kerestem munkát. Nem nézegettem álláshirdetéseket, nem küldözgettem az önéletrajzom sehova, sőt, önéletrajzot sem készítettem… Szó szerint vártam azt, hogy ne nekem kelljen rátalálnom egy munkára, hanem a munka találjon rám, egy olyan cég, akiknek szükségük van rám, egy olyan munkával, amire nekem szükségem van. Nem akartam küzdeni azért, hogy itthon maradhassak, máshova húz a szívem.

Teltek múltak a hetek, beindultak az ékszerrendelések, készülgettem a conokra, majd egyik nap Mucus bemásolt nekem egy álláshirdetést. Az első gondolatom az volt, hogy ezt a munkát nekem találták ki… Persze csak az után, miután azon gondolkodtam, hogy idáig arról sem tudtam, hogy ilyen munkakör létezik.:D Elkészítettem az önéletrajzom, elküldtem, és vártam. Pár nap múlva jött egy e-mail, amiben megköszönték a jelentkezésem, és azt is megírták, hogy rengetegen jelentkeztek, ezért muszáj szűrniük… Szóval bizonyos részleteket elárulnak, és döntsem el, hogy tudom-e vállalni, valamint a gépem megfelel-e a követelményeknek (merthogy itthoni munka, tehát ahhoz, hogy fusson rajta az a program, amiben dolgoznom kell, kellenek bizonyos követelmények). Mindent elfogadtam, mindennek megfeleltem, úgyhogy másnap behívtak állásinterjúra. Vagyis… Tesztre. 10 másik emberrel együtt. Egy teremben kellett bizonyítanunk azt, hogy magas szinten űzzük a szakmát, ami a gépírás. Nem voltak félelmeim, mert a helyesírásom többé-kevésbé rendben van, és gépelek olyan gyorsan, hogy az emberi beszédet folyamatosan tudjam írni, ezért nem lepett meg különösen, hogy másnap értesítettek, hogy bejutottam a második fordulóba. Majd jött a próbamunka. A levél szerint 3×3 óra lett volna a próba, ami alatt beletanulok a web felület használatába, megtanulom a billentyűkombinációkat, amiket kell, és fejlődik a gyorsaságom ezek használatával… Szerintem sokat mondok, ha azt mondom, hogy 20 percet gépeltem összesen, és már megkaptam a felvételi lapot. Szóval pár nap leforgása alatt felvételt nyertem egy média-feldolgozó céghez. Majd következő hét hétfőn már kezdhettem is, erősítve a nagy létszámú gépírók csapatát. Az első nap nehéz volt, elfáradtam, de napról napra egyre jobban ment, egyre gyorsabb lettem.

Furcsa ez a helyzet… Annyira meg voltam győződve arról, hogy nem fogok olyan munkát találni, amit szívesen elvállalnék, hogy beleéltem magam abba, hogy nem itthon fogom tölteni a következő évemet. Kicsit olyan, mintha most feladnám egy álmomat, pedig így terveztem. Ha lesz munka, maradok, ha nem, akkor megyek. És most mégis… Nehéz elfogadnom, hogy lett munkám, és “maradnom kell”. Tudom, hogy nem kell, tudom, hogy hagyhatnám, de szeretem, és örülök, hogy találtam valamit, amit szerethetek, és amiben jó lehetek. Csak most egy kicsit nyígok itt magamban. Nem szeretem ezt az országot, nem szeretem a magyar embereket, a magyar mentalitást, ez tény… Annyi negativitás sugárzik folyamatosan, hogy hiába próbálok mindig pozitív lenni, nagyon sokszor lehúznak. Talán volt egy olyan érzésem, hogy végre elmenekülhetek ebből. Nem biztos, hogy máshol jobb lenne, de más lenne, új lenne, és az új élmények mindig nagyon feltöltenek.

Nehéz ügy. Főleg, hogy közben a legjobb barátaim lelépnek sorra. Jó lenne, ha lenne valami olyan képességem, amivel meg tudnám nézni, hogy milyen lenne a jövőm akkor, ha külföldön próbálnék szerencsét, és milyen akkor, ha itthon maradnék, és megkötném az egy évre szóló felbonthatatlan szerződést…

Remélem a MondoCon jól fog sikerülni, és feltölt energiával (és pénzzel), és elhiszem azt, hogy megéri itthon maradnom.

Reklámok

One thought on “nincs

  1. Átérzem amit írsz, bár nálam a visszavágy külföldre az, ami már szinte felér egy honvággyal. Nem csak a finom és olcsó kaják, a cuki dolgok, az állandó nyár az, ami miatt néha úgy érzem, hogy teljesen zakkant vagyok, hogy itthon vagyok, hanem az emberek is. Persze, sokszor a falra másztam tőle, hogy egy kiflit nem tudtam venni úgy a boltban, hogy ne vették volna észre, hogy ott vagyok és állandóan egy képzeletbeli “nézd, külföldi vagyok” táblával mászkáltam a homlokomon, de ezzel együtt akármikor segítségre volt szükségem akármiben, kérnem sem kellett, és mindig volt valaki, aki örömmel jött és segített. Amikor hazajöttem, nekem is ugyanolyan természetes lett, hogy segítek a turistáknak, mosolygok ismeretlen emberekre, aztán ez pár hét múlva elmúlt, mintha rámszóltak volna, hogy a metrón nem vigyorgunk, hanem komor arccal ülünk, kéremszépen.
    Szóval, én is mérsékelt lelkesedéssel dolgozok azon, hogy lekötelezzem magam valahol hosszútávon, kivéve ha az valamilyen olyan munka lesz, amit nekem találtak ki, és megéri érte itthon maradni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s