bloghalál

Valamiért tegnap óta el van halva a wordpress. Nagyon lassú, alig bírok megnézni benne bármit is, ráadásul az e-mail értesítésekkel is csal, alig küld el néhányat… Képet sem tudok feltölteni, pedig meg akartam mutatni nektek a krumplistésztámat, amit a telken ettem.:D

A nyaralás kiváló volt, bár az idő annyira nem, vasárnap elég hideg szél fújt, én pedig édesanyám tanácsára semmi normális ruhát nem vittem, csak rövidnadrágokat, és topokat, úgyhogy nagyjából a házból sem tudtam kimenni…:D De azért az erkélyen ebédeltem.^-^

Ma voltam már edzésen, majd meghaltam… Több mint 400 kalóriát elégettem, ami Ildikó [az üzletvezető] szerint férfiteljesítmény… Mindezt 180 fölötti pulzusokkal, ami viszont annyira nem normális, hogy folyton fél, hogy hívni kell a mentőket, hogy újraélesszenek. xD Már a felén túl vagyok egyébként, ezen a héten még 1 edzés, jövő héten 4, és augusztusban már csak 1.

Ma egyébként már átadtam Esztinek egy szépséges karkötőt, és bár sokat szenvedtünk, de még jó is lett a csuklójára.:D Holnap egy rendezővel találkozom, mert lehetséges, hogy egy klipben fogok szerepelni, de ez még közel sem biztos, csak megnéz, hogy alkalmas lennék-e rá. Utána megint ékszerátadás, majd POP [pont ott party], és este végre kiderül, hogy igényt tart-e rám valamelyik felsőoktatási intézmény.:D

Addig is matek ezerrel, 4-re jön Göbi, 2 órát nyúzom, 6-ra pedig jön Alíz, őt is 2 órát… Úgyhogy este 8-ig masszív matekozás lesz a program. Majd holnap déltől még POP előtt szintén…:D Annyira jó, hogy ilyen sokat unatkozom.<3

Nacsók, élvezzétek a nyarat!:)

Reklámok

8 thoughts on “bloghalál

  1. Én most akarom rávenni magamat, meg anyumat, hogy járjunk el step-aerobicra meg pilatesre. Csak vagy angol órán vagyok, vagy neki nincs kedve reggelről menni, etc. :D nehéz összeegyeztetni.

    Arra meg már kíváncsi vagyok, hova vettek fel *-*

    • Még én sem nagyon tudom. Régen beszélgettem egy sráccal, de fogalmam nem volt róla, hogy van együttese… Aztán most a napokban megkeresett, hogy klipet forgatnak, az elsőt, amit elvileg játszani fognak a zenecsatornák, és valami színes egyéniség kéne bele, és közösen úgy látták, hogy az ismerősei között én vagyok a legmegfelelőbb alany.:D De majd a rendező eldönti holnap. A sztori elég jónak tűnik, meg a szám stílusa is közel áll hozzám, szóval tetszik a dolog. Részleteket nem tudok, de ha tudnék se hiszem, hogy nyilvánosságra hozhatnám.:D Persze gondolom minden időben ki fog derülni.

  2. Tudod,nekem nincs wordpress blogom,de ahogy irom be a tiednek a cimet,nagyon lassu.De nekem csak ma.Legalabb fel percet kell varni:|

  3. hümm, én is kint voltam POP-on, de nem láttalak, pedig nézelődtem, mint a veszedelem, hogy kik lesznek még egyetemisták-fősulisok…Te meg feltűntél volna:D
    nem mintha esetlegesen sikítva rád támadtam volna, vagy ilyesmi :$:D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s