Felháborodási

Tudom, hogy az internetekben mindenki nagyon éli a társkeresés témáját, és bár én nem élem, hiszen nem keresek társat, de a tapasztalataimat szeretném megosztani olyan emberekkel kapcsolatban, akik ennek ellenére mégis látnak bennem valamit.

Mint tudjátok, viszonylag hosszú ideje van párom, amit úgy feltétlenül nem szoktam hirdetni, nincs kinn Facebookon, hogy kapcsolatban vagyok, néha egy-egy közös kép megjelenik ugyan, de az is olyan beállítással, hogy csak az ismerőseim láthassák. Aki nem ismerősöm, néhány rólam készült képen kívül nem igazán láthat semmit az életemről, így látom jónak. Instagramon több képet osztok meg, de nem napi szinten spammelem tele a párkapcsolatom létezésének tényével, így ha valaki biztosra akarja tudni, bizony általában vissza kell tekernie a fotók között, hogy találjon rólunk képet. Ez az oka annak, hogy néha-néha – mostanában egyre gyakrabban – megtörténik az, hogy ismeretlen férfiak írnak rám ismerkedési szándékkal.

Sokuknál láttam arról készült leírásokat, mennyire odaadóak lennének ők egy kapcsolatban, milyen ritkák a normális lányok és ők bizony mennyire szeretnének egyet… Hogy hogyan kezelem ezeket az üzeneteket? Általában udvariasságból megköszönöm a bókot, majd hárítok azzal, hogy párkapcsolatban élek és nem tudom viszonozni az érdeklődését. Na már most… Szerintem ebben az esetben az azonnali visszavonulás lenne részükről a megfelelő, hiszen amennyiben én egy normális, párkapcsolatban élő lány vagyok, logikusnak látják azt, hogyha tovább próbálkoznak, megpróbálnak elvenni a páromtól, esetleg ez sikerülne is, akkor biztosan normális lány lennék? Segítek: nem, nem lennék az.

Utóbbi idők tapasztalatai majdnem hihetetlenek szinte. Egyik delikvens a szájjal történő kielégítés lehetőségével próbált elcsábítani, amiben állítólag nagyon tehetséges… Melyik univerzumban számít validnak egy tartós párkapcsolatot feladni azért, mert valaki jól tud esetleg p*nát nyalni?

Másik kategória a hitetlenkedő. Miután elutasítom, jelzem, hogy párom van, közli, hogy ő bizony ezt nem hiszi el. Kérdem én, mi oka lehet erre? Ronda vagyok egy párkapcsolathoz? Mi lehet arra magyarázat, hogy egy férfi nem hisz benne, hogy nekem valóban van már párom? Egyrészt nem hiszem, hogy megfelelő csajozási praktika, ha már gyakorlatilag az első beszélgetésben megpróbálja azt állítani, hogy hazudok az életemről. Sok mindent utálok, de ha valaki hazugnak nevez, az a főbűnök egyike. Másik… Tegyük fel, hogy valóban nem igaz. Nem az elutasítás a lényeg??? Az a fő, hogy én ettől az embertől semmit sem szeretnék. Akkor miért nem lehet szépen elfogadni a kudarcot és tovább állni…?

Ami pedig a legjobban felidegesít, ha valaki azt gondolja, már minden trükkjét bevetette, semmi sem hatott, akkor jöhet a pénz. Nem egy olyan férfi volt, aki azzal próbált hatni rám, hogyha az ő párja lennék, akkor nem engedné, hogy dolgozzak, nem kéne többé semmit csinálnom, mert a férfi a kenyérkereső. Gyakorlatilag megpróbálják úgy beállítani, hogy a barátom nem elég jó számomra, mert nem zár be a lakásba, hanem hagyja, hogy megkeressem és elköltsem a saját pénzemet. Értem én, bizonyos kultúrákban ez megfelelő, de én szeretek önálló lenni amennyire csak lehetséges, és egyáltalán nem hat meg, ki mennyire gazdag, senkinek a pénze miatt nem fogom feladni azt, amim van.

Amikor arra kerül a sor, hogy a hímnemű egyedek szapulják, miért is nem megy manapság a társkeresés egyszerűen, rendszeresen felhozzák, hogy a nők csak a pénzre mennek… A nőnek csak az számít, milyen vastag a pénztárcád, milyen az autód, mekkora a házad… Nem érzitek, hogy ti csináljátok ezt a nőkkel? Éppen egy napja történt meg, hogy egy úriember, aki állítólag a nagy szerelmet és a “normális” lányt keresi, a gazdagságával próbált elcsábítani, és pénzösszeget ajánlott azért, hogy vele legyek, emellé képeket küldött magáról, a “fullos” motorjáról, stb. Miután magatok próbáljátok ráerőltetni a nőkre a pénzeteket, felhasználni mint társkeresési előny, később miért sírtok, ha csak olyan lányokat kaptok, akiknek ennyi számít? Aztán sírtok a blog posztokban, kommentekben, nyilvánosan, fennhangon, hogy “ejj ezek a mai lányok”… De ha mi mind megosztanánk a privát üzeneteket, amiket tőletek kapunk, mindenki rájönne, hogy a pénzen kívül semmitek nincs, amit nyújtani tudnátok. (TISZTELET A KIVÉTELNEK BLA BLA)

Tanulság: az elutasítást el kell fogadni, ha van a lánynak párkapcsolata, ha nincs. Tartsátok tiszteletben a szerelmeket. Akármennyire próbálod belém magyarázni, hogy helyesebb vagy, mint a párom, hogy jobb a tested, hogy több a pénzed, dolgozd fel, nem te vagy mellettem, amikor beteg vagyok. Nem te mosod el az edényeked, ha fáradt vagyok. Nem te adsz a macskámnak enni, nem te porszívózol ki, ha épp úgy adódik, nem te voltál mellettem jóban és rosszban az elmúlt x időszakban, hanem Ő. És végezetül, ne próbálj meg a szaros pénzeddel egy prostituált szintjére lealacsonyítani, nem ez az útja, hogy az ember szerelmet találjon.

Reklámok

Mi van velem

Már megint nem írtam jó sokáig, valamiért szinte minden posztom így kellene, hogy kezdődjön…

Igazából tényleg olyan lettem, mint egy jó háziasszony, azzal a különbséggel, hogy a háztartás vezetése mellett azér még dolgozom is, de a hétvégéim gyakorlatilag kizárólag főzéssel, takarítással, mosogatással, mosással telnek. Nem panaszkodom persze, csak tényként írom.

Mostanában foglalkoztat annak a gondolata, hogy hogyan kéne a szobámat valamilyen szinten rendezetté, letisztulttá tenni, egyszerűen nem látom át a káoszt, nem tetszik. Nagyon zavar a rengeteg felhalmozott ruha, amivel még nem is lenne baj, az a probléma, hogy egyszerűen nincs alkalom használni őket, de ugyanez elmondható cipőkre, táskákra. Fáj a szívem azokért a kiváló minőségű, szuper cuccokért, amik nem kapnak elég teret az éleetmben, például a nyári ruhák, amiket szinte egyáltalán nem volt alkalmam hordani, ugyanis idén még annyi nyár sem volt Londonban, mint tavaly. Talán összesen ha két hétig volt nyári jellegű időjárás… Ugyanez a cipőkkel, az elegáns magassarkúim talán évi 1-2x kapnak lehetőséget tündökölni, ami igazán szomorú.

Mielőtt elfelejtem, ami még történt: augusztusban az első évfordulónkat ünnepeltük. Étterembe mentünk, sztéket ettünk, és nem mondom, hogy szívesen élném így a mindennapjaim, de azért érdekes tapasztalat volt. Jobban szeretem az átlagos hétköznapjainkat együtt, mint az ilyen túlságosan agyontervezett programokat. Ha nem az évforduló lett volna, és nem lett volna lefoglalva a hely, biztosan inkább ágyban töltöttem volna a napot, ugyanis előtte való éjjel semmit sem sikerült aludnom így nagyon kimerült voltam egész nap, ami visszavett az ünnep élvezhetőségéből. Mindenesetre aki esetleg érdeklődik, a kapcsolatunk továbbra is kiválóan működik, gyakorlatilag vitáink sincsenek, néhány hisztimtől eltekintve, vagy az övétől.

A munkahelyemmel kapcsolatban annyit, hogy minél tovább dolgozom itt, annál jobban eszmélek rá arra, hogy mennyire működik ez a hely a professzionalitást meg sem közelítő szinten. A nem egyenlő bánásmód hihetetlen szinteket ér el, vicc kategória az egész. Azt pedig már most megfogadtam, ha egy napon új munka után nézek, az első kérdésem az lesz, hogy hány szabadnap jár egy évben a munkavállalóknak, ugyanis ha még egyszer 18 napot ajánlanak egy évre, akkor hazasétálok bármilyen állásinterjúról. Kérem a 28 napomat, ami megillet. Sóher, szarrágó hely, akik levonják a bank holidayeket és a karácsonyi zárvatartást, egyszerűen felháborító az egész rendszer és 18 nap semmire sem elég… Semmire.

This entry was posted on 2017. szeptember 23..

Phuket utáni visszatérés

20

Miután 10 napig azon gondolkodtam, hogyan tudnék karriert építeni Phuketen és soha többé vissza sem térni Londonba, végül is úgy alakult, hogy mégis itt vagyok újra. Ha egy fokkal bátrabb lennék, tényleg belevágnék a dologba, és távoznék, mert kezdem végtelenül unni ezt az életet, időjárást, munkát, embereket, és mindent, ami itt körülvesz. Nyilván ott sem tökéletes minden, az orosz turisták tömkelege kifejezetten irritáló, de azért rengeteg dolog van, ami kárpótol, és ami megérné azt, hogy az ember egy ilyen helyen is gyűjtsön valamennyi élettapasztalatot.

Az egyik leggyűlöltebb érzés számomra az – és ezt már sokszor hangoztattam -, hogy amíg korábban, amíg Magyarországon éltem, lett volna időm nyaralni, de pénzem nem, addig itt hiába van pénzem, időm nincs. A munkahelyem a szabadnapok számából vonja le az összes bank holidayt és a karácsonyi időszakban bekövetkező zárást, így összesen 18 napom marad egy teljes évre, amiből gazdálkodhatok… Ebből 9 munkanapot játszottam el a phuketi nyaralásra, amit szerencsésen véghez tudtam vinni azáltal, hogy két bank holiday is benne foglaltatott az időszakban, így végül is igen hosszú időre léphettem le, viszonylag kevés nap felhasználásával.

64

Viszont azért ezek mellett elég siralmas, mennyire kevés napom van az év hátralévő részére, és ehhez képest mennyi tervem…

Összességében a nyaralás szuper volt, sok helyen jártunk, hajókáztunk, rengeteget zabáltam, fürödtünk a tengerben, medencében, elefánton is ültem (nem igazán akartam, és nem is volt túl pozitív élmény számomra, de végtére is nem bánom), tigrist simogattunk, botanikus kertben gyönyörködtünk, kenuztunk, és még sok sok mindennel töltöttük az időnket.

Sok helyen olvastam korábban, hogy érdemes minden nap reggel és este meginni valami töményet, gyomortisztítás végett, mert “elkerülhetetlen” egy kisebb-nagyobb gyomorfertőzés, ha az ember errefelé nyaral. Jelentem, bár vittem magammal egy kis üveg vodkát, ki sem nyitottam, és semmilyen ilyen problémám nem akadt. Sok étteremben ettünk, utcai árusoknál is, szóval nem mondhatom, hogy nagyon elővigyázatos voltam, de szerintem ha az ember turistaközpontban nyaral, akkor annyira nem kell aggódnia, mint ahogy azt az internetek írják. Rémisztgetik itt a jó népet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egyébként még olyan étterem is volt a közelben, ahol gulyás levest lehetett kapni, persze nem ettem, de azért mókás szerintem. Kizárólag thai ételeket ettem, ha már itt jártam, adtam az érzésnek, nem vagyok az a mindenhol pizzát meg hamburgert zabáló ember, rengeteg finom újdonságot kipróbáltam – persze azért a biztonságos határokon belül, ami nem volt bizalomgerjesztő, azt inkább nem vettem meg.

A legszuperebb étkezési lehetőség a templom körül lévő piacon volt (Karon Beachen voltunk), ahol fillérekért adták a frissen sült ételeket, úgyhogy ha valaki erre jár, mindenképp ajánlom figyelmébe a piacot, de érdemes megnézni melyik napokon van nyitva, mert csak két nap a héten, és az is csak akkor, ha aznap nem esett az eső – épp emiatt egy nap sajnos el is maradt, pedig már nagyon készültünk rá.

96

Nem véletlen beszélek ennyit a kajáról, tényleg nagyon sokat ettem, amit “szerencsére” mások is észrevettek, ugyanis legalább öt kollégám adta a tudtomra, hogy híztam… Öröm ilyen csodálatosan őszinte helyen dolgozni. :D

A hotel egyébként fantasztikus volt, a szobánk erkélyéről közvetlenül a medencébe lehetett bemászni, amit imádtam. A személyzet nagyon kedves, de úgy egyébként a thai emberek rendkívül kedvesek, beszélgetősek (amit egyébként annyira nem értékeltem:D), segítőkészek, de azért nem árt vigyázni ezzel a segítőkészséggel, mert sokszor átverős helyzetbe lehet kerülni a taxisokkal, akik idegenvezetést ajánlgatnak. Rendszeresen megpróbálnak rávenni arra, hogy különböző ékszeres-szuveníres shopba legyen kötelező bemennünk, persze ingyen, semmit sem kell venni, de ők kapnak érte valami “jutalmat”. Egyszer eljátszottuk, utána már óvatosabbak voltunk ezzel a dologgal.

IMG_20170422_160829_HDR

Tényleg minden nagyszerű volt, ha tehetném, akár már most indulnék vissza. A svédasztalos reggelit pedig külön hiányolom, igazán boldoggá tenne, ha itthon is biztosítana számomra valaki hasonló lehetőségeket. :D

Az egyetlen dolog, amit hiányoltam, az csak a párom volt, biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte volna, ha ott lehet. Talán legközelebb lehetőségünk lesz együtt eljutni ide.

Még néhány képet beszúrok, aki esetleg több képet is megnézne, az megteheti instagramon, vagy a facebookomon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

68

IMG_20170418_143246_HDR

Káros hatások

Vegyük a tényt, hogy öregszünk. Öregszem én is, bármennyire is próbálom figyelmen kívül hagyni. Ezzel együtt próbálkozom bölcsebb lenni, igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy a szervezetemet minél kevesebb káros hatás érje annak érdekében, hogy a fiatalság illúzióját minél tovább megőrizhessem. Miről is beszélek?

Tudjátok, mint mindenkinek, nekem is vannak barátaim, ismerőseim. Látom a különbségeket az egyes emberek között az alapján, hogy milyen életet élnek. Látom a különbséget köztem és köztük, tisztában vagyok a káros szenvedélyeikkel, nagyjából azzal is, hogy tesznek-e az egészségükért, ha igen, mit. Ez egy összetett dolog, olyasmi, mint amikor valaki a testén szeretne alakítani, ezért lejár az edzőterembe, eljár futni, viszont mellé összezabálja a hűtő tartalmát, meg a bolygó összes édességét. Egyszerűen látni kell azt, hogy semmi sem működik, ha nem teszünk meg mindent a dolog érdekében.

Nem mondom azt, hogy “ne egyél édességet”, de nyilván mindennel mértéket kell tartani, meg kell találni a bizonyos egyensúlyt. De egyébként ez most nem a súlyvesztésről szól, semmi ilyesmiről, ezt csak példának hoztam. Ez magáról az életről szól, arról, hogy nyilván valamennyit számít a genetika, de az,  hogy a tested, az arcod milyen ütemben öregszik, ahhoz te magad is jócskán hozzájárulsz.

Sok ismerősöm sajnos teljesen vakon van a témával kapcsolatban, észre sem veszik, ahogyan a kor előrehaladtával mind a külsejük, mind pedig a szellemi képességeik rohamosan leépülnek a káros életvitelük folytán. Persze nem vagyok én igazságosztó, nem mondom, hogy tilos bulizni, tilos alkoholt inni, hiszen néha napján velem is megesik. Természetesen nem tenném ezt minden nap, vagy minden héten, már nem is teszem havonta sem… Egyszerűen megszűnt az igényem erre, tökéletesen elvagyok évi 4-5 alkalommal, amikor kikapcsolódom ilyen téren. Sajnálom, hogy a legtöbben akkor fognak ráébredni, milyen károkat okoztak önmagukban, amikor már késő lesz, és az állapot visszafordíthatatlan. Az alkohol rendszeres fogyasztása rendkívül rombolja a szervezetet, kívül-belül. A körülöttem rendszeresen alkoholt fogyasztók és füvező embereket elnézve hálát adok a magasságosnak, hogy engem sosem ragadott magával semmilyen függőség, a szemem előtt épülnek le minden téren. Huszonévesen az ember nem gondol semmire, nem gondol az öregedésre, a jövőre, egyszerűen csak élvezni akarja az életet, de milyen áron?

Én sem vagyok szent, volt idő, amikor heti szinten eljártunk szórakozni, majd hulla fáradtan dőltem be az ágyba, ahogy voltam… Ha visszamehetnék az időben, jól pofán verném magam azért, hogy oly sokszor kihagytam a sminklemosást, hidratálást. Komolyan… Ne legyetek ilyen hülyék, mint én voltam, az arcotok az első dolog, amit mindenki meglát, szánjatok időt a bőrápolásra. Szánjatok időt önmagatokra, a fiatalságotok megtartásának munkálkodásával töltsétek néha napján azt az időt, amit egyébként az önpusztításra szánnátok. NEM menő azt mondani a haveroknak, hogy csak három-négy órát aludtatok… Igen, túléled pár óra alvással, nem erről van szó, de hosszú távon belerokkansz, és azt veszed észre, hogy 30 évesen majd 40-nek néznek, és csodálkozol, miért.

Ha tele vagyok teendőkkel, akkor is próbálom rákényszeríteni magam a napi 8 óra alvásra. Mindegy mi történik, tudom, hogy erre a testemnek szüksége van. Néha vannak olyan időszakok az életemben, amikor valami miatt küzdenem kell az elalvással, ezeket pedig annyira borzasztóan élem meg, hiszen tudom, milyen kárt teszek magamban.

Kedves ismerőseim, ismeretlenek, komolyan. Eljön az a kor, amikor ki kell nyitni a szemeteket, rájönni, hogy egy életetek van, és abból kell kihozni a lehető legjobbat. Persze kinek mi a legjobb… Nem vagyok én senki, hogy megmondjam, de lehet az életben kellemes pillanatokat találni anélkül is, hogy alkoholmámorban, bódulatban lennétek, majd a felére nem is emlékeztek. Tudom jól, sokan küzdötök depresszióval, pánik betegséggel, jó magam sem szűkölködöm a mentális problémákban, de az önpusztítás nem megoldás. Ha öregek és csúnyák lesztek a káros életmód folytán, az biztosan nem oldja meg a problémáitokat, és boldogabbak sem lesztek, maximum még károsabb dolgokra lesz szükségetek ahhoz, hogy elfeledjétek az egyébként boldogtalannak ítélt életeteket.

Ha tanácsot kéne adnom, azt mondom, főzzetek, süssetek, kevés dolog tud olyan jó érzéssel eltölteni, mint amikor létrehoztok valami nagyon finomat. (ez most egyébként úgy hangzott, mintha ötvenéves lennék:D) Keressetek hobbit. Én pl. nagyon szeretek sminkelni (akár csak önmagam kedvéért, itthon, próbálgatni új dolgokat), szépen felöltözni, szobát dekorálni… Gondoskodjatok egy kisállatról felelősségteljesen – kevés dolog ad több boldogságot az életben, mint egy háziállat. Beszélgessetek valakivel, aki fontos számotokra, egy kávé, tea, vagy süti mellett, ez értékesebb lesz, mint lehányni egymás cipőjét hétvégén. Én káros szenvedélyként állandóan vásárolok, ez is rossz, de legalább nem pusztítja a külsőmet/belsőmet, csak a bankszámlámat. Viszont mértéket tartok ebben is, sosem fordul elő, hogy ne lenne pénzem a hónap végén, és emiatt izgulnom kelljen.

Kevés emberrel vagyok közeli kapcsolatban, ők szerencsére nagyjából mind olyan életet élnek, hogy nem igazán kell aggódnom miattuk. Csak egyszerűen kikívánkozott ez belőlem, mert elborzadok nap mint nap, hogy emberek, akikkel nem vagyok olyan közeli kapcsolatban, mennyire bután élik az életüket, mennyire nem törődnek semmivel, csak az élvezetek hajszolásával, aminek sosem valódi élvezet a végeredménye. Szomorúvá tesz ez az egész. Mindenesetre én a továbbiakban is igyekszem olyan életet élni, hogy ne kelljen akkor kétségbe esnem, amikor már túl késő.

Mi várható?

rilakkuma-wallpaper-july

Hamarosan eljön a holiday ideje, amire már igencsak szükségem van, tekintve a lelki állapotom az utóbbi időben. Április 13-án fogok Budapestre érkezni, ahol össz-vissz két napom lesz, mielőtt Thaiföld felé veszem az irányt, ahonnan április 27-én térek vissza ismét szülőhazámba, majd három nap után vissza Londonba. Egész  hosszú időt leszek távol, amiből igen keveset fogok ténylegesen otthon tölteni. Látjátok, micsoda szerencse, hogy nincs túl sok barátom, így nem nagyon kell azon agyalnom, kit hogy tudnék beszorítani ebbe az 5 napba, ami rendelkezésemre áll. Az sokkal nagyobb gondot okoz, hogy fogom azt a sok cukrászdát, gyorséttermet és egyéb jóságot belepréselni, aminek mindenképp szükségét érzem, hogy felfaljam az árukészletét.

Szeretnék egyébként nyáron is elutazni pár napra valahova a kedves partneremmel – ha már ide édesanyámmal utazok -, de elmondhatatlanul körülményes a vízum igénylés, egyszerűen utálok utána járkálni az ilyen dolgoknak. Azt hiszem ezt érzem az egyetlen valódi hátrányának annak, hogy nigériai származású barátom van, mert ilyen útlevéllel sehova sem lehet normálisan elutazni. Esélyem sincs meglepetés repülőjegy vásárlásra, random, spontán utazásokra… Nehéz az élet. :D

Megígérem, fogok majd bejegyzést készíteni a thaiföldi utazásról, elvileg lesz nálam laptop, de azt nem ígérem, hogy már ott posztolni fogok – bár ki tudja. Az viszont biztos, hogy instagramra fogok feltenni rengeteg képet, így aki szeretne elsőként értesülni mindenről, kövessen instagramon zombieyanos néven (oldalt megtaláljátok itt is), vagy akár snapchaten, ahol még több hülyeségről fogok képet, videót készíteni (snapchat név szintén zombieyanos).

Ennyit az elkövetkezendő időszakomról. Addig is sok tennivalóm van még, meg kell találnom a létező összes itthon fellelhető hordozható töltőt (kettő is van), vennem kéne még egy jobb minőségűt, rá kell lelnem a fényképezőmre, kábellel együtt (ez nehéz lesz), be kéne szereznem egy szelfibotot – miért ne? -, valamint ki kéne próbálnom hátha egy hard reset megoldja a telefonom összes problémáját, de előtte mindent le kell mentenem a laptopomra… Primarkba is elmegyek még legalább egyszer, hátha gyártottak egy fürdőruhát, amire feltétlen szükségem lesz.

Koreai kozmetikumok

IMG_20170301_135139_HDR

Megfogalmazódott bennem egy igen negatív poszt gondolata, de mivel szeretnék valamiféle egyensúlyt fenntartani, ezért most inkább egy könnyed ajánlóval jövök.

Előző hónapban ellenőriztem a bankszámlám hogylétét, és mivel kedvező adatokat mutatott, így megleptem magam néhány új koreai cukisággal, amire régóta vágytam. Sajnos rengeteg dolog van, amire régóta vágyom, így próbálom leginkább a valós igényeimhez kialakítani, hogy mire is ruházzak be. Különösen azt szeretem, hogy mindig kapok néhány tesztert a rendeléseim mellé, ami egyébként hasznos, sokan nem használják a tesztereket, ami számomra érthetetlen, én pl. így találtam rá a bolygó legjobb BB krémére (számomra), és amióta rátaláltam, az alapozót teljesen el is hagytam, mert ez a krém mindent megad, amire az arcom kinézetével kapcsolatban vágyom. Mutatom is miről beszélek:

512wv4ecbqlFőleg olyanoknak ajánlom, akik a szép fehér bőr megtartásán, fokozásán dolgoznak. Egyébként szemmel látható, mennyit fehéredett a bőröm, amióta koreai krémeket használok, a korábbi BB krémem és alapozóm, ami passzolt a színemhez, mára már nagyon távol van tőlem. Na de nézzük a három terméket, ami miatt a bejegyzés született.

  1. Purin Peach Pact

IMG_20170301_135224_HDRSzerintem a neve így elsőre elég megtévesztő, mert a “peach” szó miatt én arra gondoltam, hogy esetleg ez egy pirosító, vagy akármi más, ami az arc üde színezéséhez köthető. Egészen a bejegyzéseim kezdetéig próbáltam rájönni, mihez is köthető az elnevezés, majd egy bejegyzésben ráleltem, hogy állítólag barack illata van. Teszteltem. Valóban. Bár szerintem ez valahol pont egy teljesen lényegtelen információ egy púderrel kapcsolatban, de mindegy, tudom én, hogy a koreaiak adnak a részletekre, szóval jelentem, tényleg barack illatú. Igazából azért vettem meg, mert kifogyóban van a MAC púder, amit egyébként használok, és kíváncsi voltam lenne-e valamilyen olcsóbb alternatíva, mert most igazán nincs kedvem nagyobb összeget kiadni púderre. Örömmel tapasztaltam, hogy a Jigglypuff képével ellátott kisIMG_20170301_135242_HDR púder szépen teszi a dolgát, Tony Moly és a Pokémon közös szerelemgyereke nem okoztak csalódást számomra. Összességében elégedett vagyok, a világosabbik kiadása jól passzol a bőröm színéhez, úgy vélem, érdemes kipróbálni. Az egyetlen aggodalmam, ami miatt napokig halogattam a kipróbálását, az Jigglypuff képe a púderben, mert egyszerűen fáj a szívem az ilyen gyönyörű műalkotásokat elrondítani. Hát most mondjátok meg, nem tündéri??? *-*

2. Rilakkuma x A’PIEU pirosító

IMG_20170301_135344_HDREzzel a pirosítóval nem vettem zsákbamacskát, mert már van egy ugyanilyen márkájú pirosítóm más színárnyalatban, szóval ezt a vásárlást régóta terveztem, mert annyira megszerettem ezt a formulát, hogy szerettem volna más színben is kipróbálni. Bár képen kicsit rózsaszínesebbnek tűnt, élőben őszintén szerintem inkább lilás-rózsaszín, és meglepő módon nem annyira erős a színe, mint a barack árnyalatnak, amit korábban megvettem. Ettől függetlenül nagyon szeretem ezt is, könnyű felvinni a kis szivaccsal, ami a dobozban található, szépen eloszlik és egész hosszan fenn is marad. Korábban már próbálkoztam más koreai pirosítóval, egy Holika Holika van még a birtokomban, de az annyira nem fogott meg, amit szó szerint is lehet venni, mert erőszakosan kell ütnöm az ecsetet a fejemhez, hogy bármi látszata legyen, és néha csak munkában, más fényviszonyban jövök rá, hogy annyit pirosított rajtam, hogy még mindig pont úgy nézek ki, mint egy zombi jobb napjain. Egyébként még egy szót a csomagolásról, az hagyján, hogy imádom a dizájnt, fantasztikusan aranyos a szivacs is, de ráadásul nagyon erős, jó minőségű, amit nem félnék bedobni a táskámba, ellenben a Purin Peach Pact dobozkájával, ami kicsit olcsó műanyag hatású. De hát nem lehet minden tökéletes ugyebár.

3. Pokémon kézkrém

Nehéz volt a választás, de végül is a Bulbasaur kézkrémet rendeltem meg, az állítólag zöldtea illatával, amiben egyébként van némi igazság, bár ha nem lenne ráírva, szerintem nem igazán jöttem volna rá. Valóban van egy friss, üde illata, de kicsit emlékeztet anyukám átlagos arckrém-kézkrém, akármi illatára, nem tudom felidézni egyértelműen, de a lényeg, hogy nincs annyira elképesztően egyedi illata, mint ahogy elképzeltem és ahogy vártam. Ez nem negatívum, mert egyébként kellemes, és szép puhává varázsolja a kezeim. Mondjuk tudni kell rólam, hogy az ekcémám miatt az elmúlt sok-sok életévemben nem használtam ilyen jellegű kézkrémeket, testápolókat és egyéb agyon illatosított kozmetikumokat, és még most is igyekszem csínján bánni az ilyesmivel, de azt meg kell vallani, hogy egy Pokémonos kézkrémet igazán kár lett volna kihagyni.

tm_220_d

Mutatok egy képet a variációkról, ha esetleg bárkinek kedve támadna hozzá. Személy szerint nekem karakterre Eevee a kedvencem, és ha nem olvasom el, milyen illatúak, akkor biztosan azt rendeltem volna, de a púder illat nem győzött meg túlságosan. Jigglypuff és Pikachu is erősen benne voltak a pakliban, de a púder mellé nem akartam még egy Jigglypuff dolgot rendelni, valami különbözőre vágytam, na de Pikachu meg annyira elterjedt, hogy emiatt döntöttem végül Bulbasaur mellett. Ha esetleg elfogy egy nap, kipróbálnám Charmandert, mert kíváncsi vagyok mennyire lehet grapefruit illata.

Nos, ennyit a koreai mini-bevásárlásomról ma. Az összes termék könnyedén elérhető ebayen, ha szeretnétek rendelni, vagy úgy egyébként bármiféle koreai csoda dolgot. Olvasgassatok visszajelzéseket, nekem általában sokat segítenek a választásban. Ha van bármilyen tapasztalatotok, ajánlatotok koreai termékekkel kapcsolatban, bátran osszátok meg komment formájában.

Végeláthatatlan

Szeretek itt lakni, még mindig úgy mondom, az “új ház”, miközben már itt lakunk lassan 9 hónapja. Talán azért nem sikerült megszoknom, hogy ez már nem új, ez már régi, mert a problémák miatt, amik adódtak, nem igazán sikerült még otthonossá tennem. Torlódnak előttem a tennivalók, és ez nagyon zavar.

Adott, hogy az éjszakai munka rendkívül leterheli a szervezetem, így napközben többnyire csak alszom – ami ugyebár normális -, nem vagyok képes semmi másra. A hétvégém nem is hétvége, hiszen pénteken hazaérek reggel munkából 7-8 óra körül, ami ugye azt jelenti, hogy én a pénteki napból 6-7 órát már ledolgoztam, hazautaztam, fáradt vagyok. Sokszor pénteken pihenem ki az egész heti fáradalmaim, és egyszerűen alig bírok felébredni, szóval a péntek maga teljesen hasztalan, mint “hétvége”, mert nem csinálok semmit. Szombaton ugyebár bevásárolni kell, főzni, mosogatni, ruhákat mosni, megpróbálni valamicskét összepakolászni. Vasárnap pedig már ott vagyok, hogy pontosan tudom, hogy le kell feküdnöm koradélután aludni, hiszen este 7 körül már ébrednem kell, és készülni arra, hogy munkába menjek. Úgyhogy nekem heti 1 szabadnapom van, ha úgy vesszük, mert pénteken még bőven dolgozom, vasárnap pedig már dolgozom. Nem egy ideális állapot.

Nem sokkal az ideköltözésünk után problémánk akadt a penésszel. Még mindig nem 100%-os a helyzet, de emiatt is sok tennivaló volt. Folyamatosan penészölővel fujkálni a falat, próbálni letisztogatni… Majd segítséget kértünk az ügynökségtől, akik gyakorlatilag ránk fogták az egészet, azt állították, hogy amiatt alakult ki, hogy nem tartjuk folyamatosan nyitva az ablakot (télen??), és mert a szobában szárítjuk a ruháinkat (hol máshol?). Mindenesetre kértünk ablak és ajtócserét, szárítógépet és párátlanító szerkezetet, amiket meg is kaptunk. Azóta javult a helyzet, és mint kiderült, az ügynökség összes házában ugyanez a probléma lépett fel, szóval végül is rájöttek, hogy nem mi vagyunk a penészedés okai. Ami szép és jó, de a problémát nem oldotta meg.

A fal miatt a vadiúj szekrényem hátulja elkezdett penészedni, ami hatással volt a benne lévő ruhákra. Az ÖSSZES ruhám ki kellett pakolnom zsákokba, a szekrényeket kívül-belül lemosni, fertőtleníteni, majd elkezdeni a ruhák kimosását. Nagyon sok ruhám van, ami azt jelenti, hogy még mindig sehol sem tartok ezzel az egésszel, és úgy érzem, soha nem lesz vége. Egyszerűen nincs arra kapacitásom, hogy minden nap egy mosógépnyi adagot kimossak, megszárítsak, összehajtogassak és eltegyek. Nem is látom át, hogyan lenne elég tárolóhelyem a ruháimnak.

A lolita ruháim egytől-egyig egy zsákban pihennek és várják, hogy eljöjjön az ő idejük… Frusztrál, hogy nagyon régóta nem tudtam hordani egyet sem. Utoljára a tavaly karácsonyi HyperJapan idején öltöztem lolitába, akkor is épphogy az esemény előtt két nappal mostam ki azt a néhány ruhadarabot, amire szükségem volt.

Szóval ez a helyzet… Szeretnék aktívabb lenni itthon, szeretnék erőt arra, hogy mindezeket a dolgokat megcsináljam, és végre otthonosan érezzem magam, de folyton legyőz a fáradtság.